Nem akaródzik a Fesztiválra menés, tegnap írómérgezést kaptam, hazaérve (idegi alapon és gyógyászati jelleggel) be is áztattam egy jókora füstölt csülköt, meg némi nagyszemű babot (amit Jókai Móricz csak görögolvasónak hívna).

Nem is mennék én sehova, Fehér Béla Triptichonját olvasom heverészve, majd, míg ázik a csülök, készül egy kis lazac, fokhagymás parajjal, póréhagyma-mártással, friss spárgával. De ebéd után rám telefonál Szálinger Balázs, az ismert alanyi költő, és noszogat. Persze én Jézust akarok mondani, de végül aztán Barabás lesz belőle. Oké, mondom, háromkor a Gyöngy teraszán leszek. (Megjegyzem, tegnapi naplóm megírása után még egy utolsó látogatást tettem a Gyöngyben, és meglepődve tapasztaltam, hogy Péczely Dóra szerkesztő asszony és Simon Márton ifjú költő is jelen vannak a szűk és füstös helyiségben, szemrehányást is tettem Dórának, nem ideszokni, asszonyom, még csak az kéne, hogy az én sarki kocsmámból irodalmi kávéház legyen, ez nem a Hadik, ez a Gyöngy, slussz!)
Szálinger „gyülevész utódjaival” érkezik, a csodaszép Sárikával (Bella) és szőke Pistikével (István). A vér nem válik vízzé, kiderül, hogy a 7,5 esztendős Sárika az éjjel megálmodta első rímes versét: „Csiri-biri, csiri-biri almaszósz / Teremjen itt Sherlock Holmes”.

Tudósítom a drága költő-apát, hogy az én Endre fiam (14) is a hexameterek viharos vizére evezett, és már idézem a dekadenciáról írott költeményét: „Túl sok a túlzás / Túl sok a bús póz / Túl sok az öngól. / Nem lehet ennyire / Ábrándulni ki / Már a világból. / Csak mert sok gondtól / Nem látsz ki / Az ópiumodból.”
Hát sem Balázs, sem én nem vagyunk elragadtatva gyermekeink világító tehetségétől, jobban örülnénk egy bankigazgató vagy vízvezeték-szerelő, esetleg krétai hoteltulajdonos vagy szekszárdi borászatvezető utódnak. Ne de mindegy, a gének makacs dolgok.
Péczely Dóra asszonnyal a bejárati tömegben találkozunk újra, ő azt a trükköt eszelte ki, hogy a „Vigyázat, gyerekkel vagyok!” BKV-duma mintájára, a Könyvfesztiválon (a gyorsabb haladás kedvéért) néha elkurjantja magát: „Vigyázat, költővel vagyok!” És a tömeg szétnyílik előtte, mint Mózes imájára a Vörös-tenger. Nem értem, miért, hiszen itt szinte minden zoknira jut egy költő...
Tovább haladunk a Magvető-pavilon felé, mely nekünk olyan, mint gyermeknek az anyai öl. Puszit adunk Liának, de a túlcsorduló szeretet pillanata egy másodperc alatt robban szét, akár egy hatalmas üvegfal, amelyen kavics halad át. Szálinger megpillantja a portréját a falon. És a mellette lévő Térey János olyan haraggal nézi Balázst, hogy attól Sárika édesapja sokkos állapotba kerül. Nem érti, mivel bánthatta meg a Paulus híres szerzőjét.



Találkozunk kenyéradó gazdánkkal, Morcsányi Gézával is, elújságoljuk neki, van egy rossz hírünk, gyermekeink verseket írnak, mire ő csak annyit mond rezignáltan utódainknak: „Majd apukátok kiadja!” Így jártunk.
Bánatunkban a román standon találjuk magunkat, Ovidiu Nemigean íróval beszélget egy fakír, aki úgy össze tudja hajtogatni a lábait, ahogy maga Houdini sem tudta talán. Húsz perc alatt belebonyolódunk abba a kérdésbe, hogy a regény címében szereplő bibliai növény rekettye vagy boróka. Elmenekülünk. Szégyen a futás, de hasznos.
Visz a mi finnugor szívünk édes rokonunk felé a Fogadóba. Itt Andrus Kivirähk dedikálja Breviárium című kötetét. Odalépek a nagy észt íróhoz, és az együvé tartozás buta vigyorával mondom Andrusnak, hogy én meg Andris vagyok. Pillantásunk találkozik, majd összeforr, s ebben az összeforrásban ott ragyog az egykori uráli őshaza mézédes és bizsergető emléke, kazah sztyeppék szagát hozza a szél orrunkba. (Aki esetleg még mindig kételkedne a finnugor nyelvrokonság elméletében, az lapozzon Andrus könyvének 52. oldalára, ahol is a szerző „A kaka és a kikelet” című novellája olvasható. Észtül: „Kaka ja kevad”. Ennyi.)


Már csak a keretes szerkezet miatt iszom meg egy borostyánt a Gyöngyben Baranyai Andrussal, a remek grafikussal, aki már nékem is tervezett (kétszer is) könyvet. Hörpintek, aztán loholok, hogy felrakjam végre a csülkös babot! Megfogadom, holnap már tényleg nem megyek a Könyvfesztivál környékére se.